BKV: 1,2 millió az életedért!

Az agyam eldurran, most olvasom az indexen a BKV-s baleset kártérítését. Felháborító!

Engem már az előzmények hallatán kirázott a hideg, az utasok jelzik a sofőrnek, hogy baj van és nem áll meg. Még vizsgálják az ügyet kíváncsi leszek mi lesz a vége!

A kártérítés nevetséges, leszarom milyen általános / kötelező biztosításból fizetik egy ilyen eset után a minimum amit elfogadhatónak tartanék legalább a fenti összeg tízszerese! Persze ez sem hozza vissza az illetőt, de 1,2 millióból mire futja? legalább félmillió a temetés… ha nem több! Ez vicc!

Nézzünk meg 1-2 kapcsolódó cikket:

Júniustól az eddigi 667 ezer helyett 1,5 millió forint lehet a havi bére….
A cég korábbi vezérigazgatója Aba Botond az alacsony alapbér mellett ugyancsak menedzserszerződés alapján 2005-ig 20 millió forint körüli éves prémiumot kapott.
Megduplázhatják a BKV-vezér fizetését

A BKV tájékoztatása szerint Menyhért “munkaviszonyának megszüntetése a munkaszerződésében foglaltaknak megfelelően történt. A végkielégités összege bruttó 35 506 828 Ft.”
35 milliós végkielégítés egy BKV-vezetőnek

Aba Botond remek cégvezetésért mindent meg kap, szárnyal a BKV, a szerencsétlenül járt utasnak meg 1,2 millió.

Utazzon velünk (fotó by index.hu)!
Utazzon velünk

17 megjegyzés »

  1. Cheeky

    # 2007. augusztus 7., kedd - 09:28 · válasz erre

    Ez sem további példák nélküli eset. Mindenkinek szinte ott lóg a fülében a fülhallgató,meg kornyadozik a füle karimáján a blúúútúúút.
    Nem értem mi a baj?
    230-40-50-60 ft-os jegyár mellett mit akarnál kártérítésnek??
    Majd ha 500 ft lesz egy menet a köpettől,kosztól ragadó BKV-n egy menet,na majd akkor lesz több a kártérítés. Nehogy má.
    És különben is. Kit érdekel. Aba bácsi kocsin jár,meg az anyja,az anyósa,a felesége,a szeretője,a gyerekei is kocsin járnak. A többi meg nem fontos.

  2. Mackóland

    # 2007. augusztus 7., kedd - 10:51 · válasz erre

    Huh lehet, hogy a blog írója lemaradt egyes történésekről, de már NEM Aba Botond a vezérigazgató …

  3. benjamin

    # 2007. augusztus 7., kedd - 10:57 · válasz erre

    Mackóland: es ez min valtoztat? 13 evig o volt… a linkelt kep ebbol az index cikkbol van: http://index.hu/politika/belfold/budapest/0425ntlttl/ nem olvastam teljesen vegig mert annyira nem erdekelt de a lenyeg megvolt, Antal Attila fel eve van ott, tehet barmirol is? majd 5 ev mulva (ha meg o lesz) es nem valtozik semmi akkor megfikazzuk! :) ok?

  4. benjamin

    # 2007. augusztus 7., kedd - 11:37 · válasz erre

    Cheeky: lehet 1500 is a jegy, aztan majd olyan ritkak lesznek a jaratok h. a NASA surubben indit az urbe urhajosokat mint a 3-as metro, akkor majd el lehet gondolkodni h. mit, hol basztak el, majd a vegen 2000-re emelik a jegyarat.

  5. lacika

    # 2007. augusztus 7., kedd - 13:27 · válasz erre

    Nem tudom, ti miért háborogtok. 300 ft egy jegy, amivel akár Pest egyik végéből át tudtok menni Buda másik végébe? Vegyetek egy autót fizessétek a kötelezőt, fizessétek az üzemanyagot és fizessétek az órás parkolási díjakat. NEM KÖTELEZŐ FELSZÁLLNI EGY TÖMEGKÖZLEKEDÉSI JÁRMŰRE. Az a járművezető ( ügy még nincs kivizsgálva ) már lehet, hogy a 9. napját dolgozta 35 fokos melegbe (fülkébe 41-42) míg ti egy klimatizált irodába fújtattok, addig a járművezetőknek még a tökükön is folyik a víz. Ne ítélj előre, míg nem tudod a körülményeket. Az viszont biztos, ha jó rálátási szögbe, szélcsendes időben a célkeresztem közepébe tudnám helyezni Demszky Gábort akkor nem haboznék, ugyanis a BKV-nak Demszky osztja a pénzt.

    Egy buszvezető

  6. benjamin

    # 2007. augusztus 7., kedd - 13:35 · válasz erre

    lacika: A jegyeket egyre jobban emelik, egyre kevesebb utas (hiaba dragabb az auto dugo van allandoan) mi lenne ha 3 honapig akcios 100 ft-os jegyek lennenek, kivancsi lennek kevesebb auto es tobb BKV kozlekedo lenne-e!?

    Tegnap vittem a kocsimat a szerelohoz, tenyleg nem olcso mulatsag, en akkor dontottem a kocsi mellett amikor egy BP-tol 100 km-re levo (csak 9x egyebkent) faluba 4-5 ora alatt ertunk le tomegkozlekedessel (ha jo vagyok 50 perc kocsival akkor indulok allok meg amikor akarok az utasokrol idojarasrol, netalantan dohanyzo soforrol ne is beszeljunk!!!!)

    Jarmuvek: hevvel es villamossal jottem haza, csak ultem es nem is volt meleg folyt rolam a viz, mivel fel se gyorsulnak levego se nagyon jon be (a kocsiba odafele nem is ereztem a meleget) szoval megertem h. csokken a koncentralo kepesseg, nem is a sofort “bantottam”, en inkabb a szornyu balesetre kifizetett osszeget keveslem!!

    Igy utolag az is erdekes h. miert nem huztak meg a veszfeket az utasok? persze utolag konnyu okoskodni.

    Es igen, ha az en adombol fizetnek sok milliot felsovezetoknek ilyen-olyan cimen, akik igazabol semmi eredmenyt nem tudnak felmutatni (persze erre se latok ra) akkor azt is szeretnem ha egy ilyen eset utan “normalis” karteritest fizetnenek!

  7. benjamin

    # 2007. augusztus 7., kedd - 13:37 · válasz erre

    klima: se kocsiba, se lakasba, se irodaba, a lakasba mar nagyon szeretnek… utalom a meleget!!!

  8. -RoB-

    # 2007. augusztus 7., kedd - 16:54 · válasz erre

    …miért lennének többen a BKV-n ha 100 forintos lenne a jegy? Nem lennének többen. Hiszen így sem veszi meg nagy százalék, hát abból meg szolgáltatás sem lesz. Tényleg nem tudom min megy az aggódás, nem olyan drága a BKV…főleg ha összehasonlítjuk nyugatibb országokkal, akikkel a minőséget össze szoktuk hasonlítani. Namost a minőséget meg kell fizetni. Tehát az nem megy, hogy majd ingyen is és jobb is legyen. Angliában, Londonban nagyon jó a metróközlekedés, de ott is meleg van a metróban, nem kicsit, viszont az itthoninak a sokszorosa az ára, nem kicsit, nagyon! De ebból tudják finanszírozni…és ott kevés a bliccelő, mert tudják, hogy a dolgoknak ára van.
    Az meg nem megy hogy: miért fizetnék, ha ilyen szar…hát ha nem fizetsz, ilyen szar is marad. Ez sajna jellemző gondolkodás itthon és alapvetően hibás.

    Na ez nem a topikról szólt, csak eszembe jutott.

  9. benjamin

    # 2007. augusztus 8., szerda - 14:15 · válasz erre

    -RoB-: Csak tippelem… eddig csak emeltek, kevesebben lettek, akkor talan meg kellene probalni a masik iranyba lepni, nekem az ujjabb emeles meg kevesebb utast jelent az eddigiek alapjan. Londonban mennyi metro van 15-20-40? Nalunk a 4-es akkora csinadrattaval keszul mintha valami csoda tortenne, vicc!

  10. -RoB-

    # 2007. augusztus 8., szerda - 16:16 · válasz erre

    Abban teljesen igazad van, tényleg durva, hogy mennyire nem tud elkészülni semmi és mekkora hacacáré megy körülötte… Igen, Londonban igen sok, meg sok HÉV szerű vonat, meg ilyesmi…Tényleg gáz, hogy 1 darabot nem tudnak tizenévek óta hozzátenni. Autópálya detto… Horvátországban úgy épülnek az autópályák hogy a térképészek nem tudják követni. :-)
    De szerintem nincs kevesebb utas, ső több van, bár valszeg több a bliccelő.

  11. benjamin

    # 2007. augusztus 9., csütörtök - 19:16 · válasz erre

    -RoB-: Most gonosz leszek: Angliaban is azt mutatja az ora h. mikor ment el a szerelveny? :)

  12. nfcsb

    # 2007. augusztus 10., péntek - 16:26 · válasz erre

    kedves buszvezető bácsi!
    úgy gondolom,hogy buszt vezetni sem kötelező,mert választási lehetősége mindenkinek van.Autó van,és sajnos sokszor olcsóbb bárhova azzal menni+ kényelem,mint BKV-val.A sofőrök (tisztelet a kivételnek) időjárástól függetlenül figyelmetlenek és sokszor még bunkók is.
    Amúgy,pedig tudomásom szerint menet közben sem telefonálni,sem rádiót hallgatni sem pedig cigarettázni nem szabad.Sokan mégis ezt teszik,mögöttük olykor több 10 utassal.

  13. zsolti

    # 2007. augusztus 10., péntek - 21:27 · válasz erre

    életemben nem vettem még bkv buszra, villamosra jegyet. egyszerűen megalázottnak és becsapottnak érezném magam. fizetni ugyanis szolgáltatásért szokás. lassan mondom, hogy a fülhallgatós sofőrbácsi is értse: szolgáltatásért.

  14. buci

    # 2007. augusztus 11., szombat - 13:53 · válasz erre

    Ez így butaság!Összefüggéseiben kell vizsgálni a kérdést.Hosszú ideje csak a szétverés cél a cégnél.Aki ezt végrehajtja,azt meg is fizetik érte!1968-ban hozták össze a jelenlegit,32 ezer dolgozóval(munkahellyel).Most 13 ezer fönek jut kenyér.Miért?Hány villamosvonal,HÉV járat szűnt meg?Miért?Mert a közúti közlekedést privatizálni lehet,amiért komoly közpénzeket lehet bezsebelni.Arról nem is beszélve,hogy a lezüllesztett szervezet bakfittyért megvásárolható.Már ma is,hány autóbuszvonalon közlekednek nem BKV-s fuvarozók?!Ráadásul,a BKV-tol bérelt kocsikkal,mert pár ezerből alapítottak cégeket.Dettó a Volánnál is!Kinek az érdeke?Kik a cégtulajok?Hol jegyezték be a vállalkozásokat?Hol is lett újabban nacsalnik Aba Botond?Na ezeken már érdemes agyalni!Esetleg talán,megálljt mutatni az Oligarcháknak!?Nem kell örökké a melóst fikázni!Inkább legyen eleged!

  15. nfcsb

    # 2007. augusztus 15., szerda - 22:45 · válasz erre

    Elegem van!

  16. benjamin

    # 2007. augusztus 15., szerda - 22:47 · válasz erre

    nfcsb: kifejtened bovebben?

  17. notesz

    # 2007. szeptember 6., csütörtök - 00:00 · válasz erre

    Na bérbe adják a bkv vonalakat amiért kötelezően fizetni kell az alválalkozonak.
    Akkor is ha az a vonal gazdaságtalan.
    elhanyagolt jármű parkok ami kurva sok pénzt emészt fel.
    Rongálások.
    Meg felvet milliok egy pici szoba kifestésére. Csomo irodista fönököket mi jármü vezetők tartsuk el.
    Ja meg a bkv ellen elveszitet per kölcségeket is mi fizessük. Nem egy forintos tételek.
    Emelet szerintem csoda hogy müködik ugy ahogy,?D

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó véleményekről. · Visszakövetés

Mondd el a véleményedet!