Moziünnep bénázás

Lehet, hogy egyedül vagyok, de engem felháborít amit ezzel a moziünneppel kapcsolatban tapasztalok, mondjuk a jeggyekkel is van némi kifogásom.

Ott kezdődött a történet, hogy az egyik hétvégen otthon voltunk a szülőknél és este elmentünk Székesfehérvárra moziba. Este kilenc vagy tízkor kezdődött a film (Ocean’s Thirteen előtte pár héttel meg a Die Hard 4) de a terem szinte üres volt kb. 20-30%-os kihasználtság. Miért éri meg ez a moziknak 100 férőhelyyel számolva és 30%-al: az 36 000 HUF (1200/db) a jegyekből, régebben azért emlékszem, hogy ha nem foglaltunk előre akkor már csak a szélekre lehetett jegyet kapni. Mi lenne ha 500-600 forintos jegyár lenne? Tegyük fel, hogy 50%-ra nőne a nézőszám: 30 000 HUF. Viszont a +20 ember fogyasztása bőven tobbet hozna a konyhára. Na mindegy.

Kicsit eltértem a témától. Szóval megnéztük a filmeket és kitaláltuk, hogy a moziünnepre a nagymamát elhívjuk gyerekcsősznek és akkor jól nézünk majd filmeket. Igen ám de a neten sehol se találtam infót, tényleg sehol a moziünnep.hu-n úgy lehetett “keresni”, hogy az adott filmnél ki volt írva, hogy melyik moziban játszák, de ennyi, időpont semmi. Mi pedig szerettük volna előre megtudni, hogy mikor, mit játszanak, hogy hétközben vagy hétvégén menjünk inkább.

Nekünk a Lurdy van a legközelebb, gondoltam bemegyek és kérek egy offline papírt és majd onnan kisakkozzuk, hát nem létezett ilyen papír szerdán… azt mondta a srác kikeresi nekem a gépből, ha mondok filmeket. Kész vagyok, itt egy ilyen esemény és nem tudod meg a lényeget: HOL, MIKOR, MIT játszanak. Szánalmas.

update: felkerült valami, de ember legyen aki ezeket megfejti: “Ocean’s Thirteen A játszma folytatódik (am.)(12) 18.15,20.45. 30 1 ig 23.15 is

11 megjegyzés »

  1. Bártházi András

    # 2007. augusztus 30., csütörtök - 13:02 · válasz erre

    Ocean’s Thirteen: A játszma folytatódik
    amerikai film
    12 éven felülieknek
    18.15
    20.45
    21.30
    22.30
    23.15
    23.30
    00.30

    Szerintem… :D

  2. benjamin

    # 2007. augusztus 30., csütörtök - 13:05 · válasz erre

    Andras a kiboldozott reszre koncentralj, az elejet en is megfejtettem :) de az, hogy Jozsika bepasteli a belso cuccaikat az nagyon szanalmas…

  3. benjamin

    # 2007. augusztus 30., csütörtök - 13:06 · válasz erre

    “30 1 ig” tippunk: 30-1-ig akar lenni?, de basszak meg igy kell ezt kiirni???

  4. Bártházi András

    # 2007. augusztus 30., csütörtök - 15:20 · válasz erre

    Egyébként nem tudom, miért nem szereted a feliratost. Sokszor jobb. ;) A boldost is kifejtettem. ;) Nem, nem így kell kiírni, bár a papír alapú műsor újságokban szoktak használni ilyen rövidítéseket - hogy kisebb helyen elférjen. Itt csak az olvashatóságot rontja - jelentősen.

  5. xy

    # 2007. augusztus 31., péntek - 07:55 · válasz erre

    http://www.port.hu/pls/ci/cinema.cinema?i_cinema_id=63&i_city_id=-1&i_county_id=1&i_hour=0

  6. Cafi

    # 2007. szeptember 2., vasárnap - 01:22 · válasz erre

    “Kész vagyok, itt egy ilyen esemény és nem tudod meg a lényeget: HOL, MIKOR, MIT játszanak. Szánalmas.”

    Egyszerű és nagyszerű a megoldás:
    www.mozi.hu
    itt megtalálod az ország összes mozijának aktuális moziműsorát
    a moziünnep.hu-n meg megnézed melyik mozi vesz részt a moziünnepen.

    kiválasztod a mozi.hu-n a mozit ahova mennél és voálá, ott van egy hétre előre mikor milyen film lesz.

    További szép napot!
    Cafi

  7. benjamin

    # 2007. szeptember 2., vasárnap - 08:05 · válasz erre

    Cafi: mozi.hu azaz port.hu, hidd el megneztem itt is, nem volt kinnt a moziunnepes musor! ha jol tudom mindegyik mozi reszt vett, nezd meg legyszives a keresot: http://port.hu/pls/ci/cinema.index2 (ma, holnap, maskor) :) ez is vicces, nem lehet idopontot megadni…

  8. Benjamin.hu » 2 nap, 7 film

    # 2007. szeptember 2., vasárnap - 18:47 · válasz erre

    […] elég nagy terhelést kap) a programot az utolsó pillanatban rakták ki a netre azt is elég trehányul, offline anyag is csak valamikor szerdán lett. Share and […]

  9. benjamin

    # 2007. szeptember 2., vasárnap - 20:50 · válasz erre

    xy: hetfo, kedd-en biztosan nem ezek voltak meg kinn, tobben, tobbszor megneztuk… nem unalombol mentem el a Lurdyba

  10. Én

    # 2008. november 15., szombat - 22:11 · válasz erre

    Nagy seggfej vagy Te barátom, blogod van de internetezni nem tudsz. Minden mozinak van saját site-ja, ahol fentvannak ijen infok, meg ezerféle moziműsoros oldal van… Gondolkodj, vagy guglizz: http://www.google.hu/

  11. benjamin

    # 2008. november 15., szombat - 23:09 · válasz erre

    Én: cirka ~1 eves postra reagalsz, de elarulom neked iden ugyanilyen benan csinaltak elotte 1 nappal se voltak meg kinn h. melyik moziban mikor, milyen filmek lesznek (ha commentet olvasnal, mas oldalakon se voltak infok), de te azert menj guglizz :)

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó véleményekről. · Visszakövetés

Mondd el a véleményedet!